
Amikor kiderül, hogy egy gyerek lopott az iskolában, a szülőben egyszerre jelenhet meg a döbbenet, a szégyen, a harag és a félelem. Fontos azonban, hogy ne az indulatok vezessék az első beszélgetést. A lopás komoly dolog, de egyetlen ilyen eset még nem jelenti azt, hogy a gyerek rossz vagy menthetetlen. Elsősorban azt kell megérteni, miért tette.
Beszéljünk vele nyugodtan, négyszemközt. Ne nevezzük tolvajnak, és ne alázzuk meg mások előtt. Kérdezzük meg, pontosan mi történt, mit vitt el, és mire gondolt közben. Lehetséges, hogy megtetszett neki valami, szeretett volna megfelelni a társainak, haragudott valakire, vagy nem értette teljesen a tett következményeit. Az is előfordulhat, hogy figyelmet kér, esetleg olyan érzelmi nehézséggel küzd, amelyről eddig nem tudott beszélni.
A történteket ugyanakkor nem szabad jelentéktelennek beállítani. A gyereknek meg kell értenie, hogy az eltulajdonított tárgy valaki másé, és a lopással fájdalmat, veszteséget, valamint bizalomvesztést okozott. A legfontosabb jóvátétel az elvitt dolog visszaadása vagy pótlása, illetve az őszinte bocsánatkérés. Ebben a szülő támogathatja, de ne intézzen el mindent helyette.
Érdemes együttműködni a pedagógussal is, anélkül, hogy a gyereket az egész osztály előtt megszégyenítenék. A büntetés legyen arányos, érthető és kapcsolódjon a történtekhez. A fizikai büntetés, a fenyegetés vagy a szeretet megvonása nem tanít felelősségvállalásra.
Ha a lopás többször megismétlődik, más viselkedési problémák is jelentkeznek, vagy a gyerek láthatóan szorong és bezárkózik, érdemes iskolapszichológus vagy gyermekpszichológus segítségét kérni. A cél nem csupán a büntetés, hanem annak elérése, hogy megértse a tettét, jóvátegye a kárt, és legközelebb másképpen döntsön.