Régi ügyfelem keresett meg telefonon, megkért nézzem meg, mi lehet az oka annak, hogy négy éve eltemetett nagynénivel álmodik. Elmondása szerint a nagynéni szinte minden héten megjelenik álmában, ott áll előtte és valamit magyaráz, vagy mond neki hosszasan. Csak sajnos nem tudja érteni. Azóta rosszul alszik, állandóan fáradt, időnként furcsa hangokat hall napközben. Már nagyon zavarják ezek a jelek, ezért fordult hozzám.
Segítségül hívtam a kártyáimat és a jósgömböt, valamint a belső látást. A nagynéni szellemével sikerült felvenni a kapcsolatot. Azért jelentkezett oly sokat, mert üzenetet szeretett volna átadni. Azért jött többször, mert sajnos nem sikerült megértetnie magát. Az nagyon üzenet az volt, hogy egy régi dolog, ami miatt harag volt kettejük között, ő megbocsátott az ügyfelemnek, a harag nem volt komoly, csak így szerette volna tanítani az ügyfelem. Azt kéri tőle, hogy ne eméssze magát, ne legyen lelkiismeret furdalása miatt, hanem békében gondoljon rá és legyen nagyon boldog.
Üzenet odaátról
