
Amikor két testvér már nem beszél egymással, annak általában van előzménye. Lehet egy nagy veszekedés, örökségi vita, pénzügyi probléma, a szülőkkel kapcsolatos konfliktus, vagy akár sok apró sérelem, amely évek alatt halmozódott fel. Néha már arra sem emlékeznek pontosan, hogyan kezdődött az egész, csak arra, hogy mindketten megbántva érzik magukat.
A testvéri kapcsolat különleges, de ettől még nem kötelező mindenáron fenntartani. Ha a másik rendszeresen megaláz, bánt vagy kihasznál bennünket, jogunk van távolságot tartani. Más azonban a helyzet, ha elsősorban a büszkeség akadályozza a kibékülést.
Érdemes feltenni magunknak a kérdést: ha a testvérem holnap már nem lenne, bánnám-e, hogy nem próbáltam rendezni a kapcsolatunkat? Ha a válasz igen, talán érdemes megtenni az első lépést. Ez nem azt jelenti, hogy elismerjük: mindenben nekünk volt igazunk vagy éppen mi voltunk a hibásak.
Egy egyszerű üzenet is elegendő lehet: „Sokat gondolok rád. Nem szeretném, ha így maradna közöttünk. Ha te is szeretnéd, beszéljünk.”
Ha a másik erre még nem áll készen, azt is el kell fogadni. A béküléshez két ember szükséges. A saját részünket azonban megtehetjük: elmondhatjuk, mit sajnálunk, meghallgathatjuk a másik sérelmeit, és megpróbálhatjuk elengedni azt az igényt, hogy minden régi vitában eldőljön, kinek volt igaza.
A kibékülés nem feltétlenül jelenti azt, hogy újra olyan szoros lesz a kapcsolat, mint régen. Néha már az is nagy eredmény, ha két testvér ismét képes nyugodtan beszélni egymással. A múltat nem lehet megváltoztatni, de azt igen, hogy a régi sérelmek meghatározzák-e a kapcsolat hátralévő részét.