Ez a mondat csendben nagyon nagyot üt. És igaz: sok ismerős nem egyenlő egy baráttal.
A barát az, aki nem csak lát, hanem figyel is. Nem csak mosolyog rád, hanem meghallja a rezgést a hangod mögött. Nem csak érti, mit mondasz, hanem érzi, mit nem mondasz ki.
Sok ember körülöttünk kapcsolódik, de kevesen kötődnek. Ez nem rólad szól, nem hibáról, nem hiányról. Ez egyszerűen ritkaság. Olyan, mint amikor keresed azt az egy kavicsot a parton, ami pont a tenyeredbe illik. Sok ugyanolyat látsz, de csak egy lesz pont neked való.
És az a baj — vagy a szépség — hogy az igazi barátot nem lehet kierőltetni. Ő egyszer csak megjelenik. Valami egészen közönséges helyen: egy furcsa mondatban, egy rossz vicc után, egy váratlan tekintetben.
Azt mondják, az igazi barátság úgy kezdődik: „Te is ezt érzed? Én is.”
A magány, amit most érzel, az érzékenység jele. A szíved magasra teszi a mércét. És ez nem baj.
Lehet, hogy most éppen helyet tartasz valakinek, aki még úton van feléd.